Igarashi shihan Esztergomban

Egy korábbi bejegyzésben már beszámoltunk a tavaly őszi V. ASD táborról, most egy kicsit újra visszakanyarodunk az időben pár gondolat erejéig.

Aki kicsit is ismeri a Kobayashi dojo történetét, annak bizonyára nem ismeretlen ez a név. Ennek ellenére keveseknek adódott lehetőségük arra, hogy személyesen is találkozzanak, gyakoroljanak vele. Igarashi sensei, Kobayashi Yasuo shihan egyik legrégebbi tanítványa, 1964-ben kezdett el aikidozni, 1973-ban lesz a Kobayashi dojoban uchideshi. 1980-ban nyitja meg a Hashimoto dojot. Jelenleg 7. danos, mely fokozatra 2000-ben emelik.

A hazai táborok gondolata mögött az húzódik, hogy lehetőséget biztosítson mindazoknak, akiknek munkájuk, családjuk, anyagi helyzetük miatt nincs lehetőségük külföldre utazni, hogy itt helyben találkozhassanak mesterekkel és egy magasabb szintű oktatásban lehessen részük.

A lehetőség adott, de ahhoz, hogy mindez elérhető hosszú és rögös út vezetett, vezet. Meg kell értenie, és élni kell mindenkinek a lehetőséggel, ami sokak számára csak álom, de ezek az álmok elérhetőek, és a gyakorlások élménnyé lesznek, olyan élményekké, amelyek inspiráló hatásúak, és elbűvölnek minden résztvevőt.

2008 őszén ünnepelte 40 éves fennálását a Kobayashi dojo. Itt vetődött fel a gondolata annak, hogy Igarashi sensei eljöjjön Esztergomba. Nem sokat hezitáltam, mivel már korábban is említettem neki szándékomat, konkrét időponttal áltam elő. Szeretnénk ha 2010-ben az őszi tábort Ő vezetné. Rögtön meg is kérdeztük az illetékest – Kobayashi sensei- aki a végső szót kimondja. Gyönyörű dojo van Esztergomban, mindenképp el kell oda menned – hangzott a válasz. Igy egyenesben voltunk, sensei jön Magyarosrszágra.

Nemsokkal később újévi üdvözlőlapjában olvastam, akkor találkozunk 2011-ben. Hoppá, valamit félreértettünk? De aztán tisztázodott a helyzet. Ennek ellenére a 2010 re tervezett tábor kisebb problémák miatt végül is 2011-ben valósult meg.

Végül is eljött a nap, és a táborra jelentkezők létszáma meghaladta az eredetileg tervezettet, ami kicsit agodással is töltött el minket, elférünk e a dojoban. Persze sensei rögtön megnyugtatott, még kétszer annyian is, nem kell aggódni. Igen színes volt a palettája a résztvevőknek, görögök, finnek, svédek, és végül a magyarok.

Számtalan alkalommal volt lehetőségem Igarashi sensei edzésein résztvenni, de aki most találkozott vele előszőr annak bizonyára szokatlan volt a tanítási módszere, ennek oka, hogy sensei nem tanít a hagyományos módon technikákat, hanem alapelveket. Azon természetes mozgásokat bemutatva, amitől az egyes gyakorlatok, technikák értelmet nyernek, működni fognak. Olyan tudást ad át, melyet még Kobayashi senseitől tanult, de (Kobayashi sensei) ma már nem törekszik ennek magyarázatára, azonban akinek jó szeme van, felfedezi ezeket a formákat, a testhasználat módját, apró mozdulatait.

Igy a tábor alapvetően e koncepció köré épült, megmutatva az összefüggéseket, egyezőségeket a fegyveres, pusztakezes technikák közötti kapcsolatokban.

Hagyományosan szombat este egy kis parti tette színesebbé a tábort, de ha nem is lett volna, akkor is pótólták volna az edzések, a közösségi élet eme formályát.

Hamar elröppent ez a pár nap, az utolsó edzés után a résztvevők felvértezve a tanulnivalóval hazatértek, sensei még pár napig élvezte vendégszeretetünket. Igérete szerint visszajön még, addig is van mit gyakorolnunk, megkaptuk a házi feladatot.

Köszönet mindenkinek, hogy a tábor létejöhetett! Köszönet Igarashi senseinek, hogy vezette a tábort, és tanított!

dojocho

posted by aikido shinbukan dojo

Újévi üdvözlet – Kobayashi Yasuo soshihantól

Az alábbi levél érkezett az Aikido Kobayashi Dojo-tól, melyet teljes terjedelmében olvashattok magyarra fordítva. (Köszönet Magyar Balázsnak a fordításért)

Boldog Új Évet!

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek jó egészséget és sok szerencsét kívánjak!

Tavaly március 11-én hatalmas földrengés sújtotta Japánt, káoszt és zűrzavart okozva országunkban. Örömmel jelenthetem, hogy a Tohoku körzetben található Aikido Kobayashi Dojot, ami szintén sérüléseket szenvedett, rendbe hoztuk, és mindenki újra megkezdhette a gyakorlást.

1955 áprilisában csatlakoztam a Honbu dojohozAz alapító, Ueshiba Morihei, fia, Ueshiba Kisshomaru és sok más oktató felügyelete mellett kezdtem el a gyakorlást. Az egyetem elvégzése után én is Honbu dojo oktató lettem. Még szigorúbb edzésbe fogtam, hogy fejlesszem a tudásom, és így hozzájárulhassak az Aikido terjesztéséhez.

Akkoriban zajlottak az Amerikai-Japán Biztonsági Szerződés elleni tüntetések, bezártak az egyetemek, és én azon gondolkodtam, mit tehetnék a lézengő diákok érdekében. Végül 1969 áprilisában építettem egy dojot a tokiói Kodairában található házam parkolójában. Ez a dojo lehetőséget teremtett az iskolai Aikido klubokat vezető egyetemisták számára, hogy az akkori zavaros időkben is folytathassák az edzést. A környéken élő gyerekek, látva lelkes gyakorlásunkat, csatlakozni akartak, így apránként megérett bennem a gondolat, hogy nem csak a magam fejlesztésével, hanem az Aikido népszerűsítésével is foglalkozni szeretnék.

1971 novemberében Saitamában megnyitottam a Tokorozawa Dojot, és lemondtam a Honbu oktatói munkámról, hogy ebben a nyugat-tokiói körzetben is fejlődjön az Aikido.

Ezzel a szenvedélyes lelkesedéssel indult gyarapodásnak az Aikido Kobayashi Dojo szerte Kelet és Észak-Japánban, de oktatókat küldtünk számos külföldi országba is.

1987 január 15-én megkaptam a Japán Harcművészeti Szövetség Szolgálati Érdemrendjét, az Aikido magas szintű fejlesztéséért, két díj formájában – egyet az Aikido Kobayashi Dojo, mint csoport elismeréseként, egyet pedig én, személyre szólóan vehettem át.

Tavaly – szeptember 20-án – 75 éves lettem, de továbbra is jó egészségnek örvendek, még mindig tanítok, itthon és külföldön is. Az újév beköszöntével átruháztam tisztemet fiamra, Kobayashi Hiroakira, aki így mostantól Dojocho (Dojovezető). Én folytatom az Aikido Kobayashi Dojo és a hozzá tartozó japán és külföldi szervezetek felügyeletét és az oktatást, a “Soshihan” cím birtokosaként. A Soshihan kifejezés jelentése: egy egész szervezet vezető oktatója. Szeretném kérni mindenki együttműködését és támogatását, mivel az Aikido Kobayashi Dojo egy új korszakba lép!

Tisztelettel:

Soshihan Kobayashi Yasuo

posted by aikido shinbukan dojo

Etsunengeiko

A hagyomány szerint azt fogod csinálni egész évben amit először csinálsz január 1-én. Mi aikidoztunk.

A japánban és a nálunk is már hagyománynak számító úgymond szilveszteri – újévi edzés immár hatodik éve vonzza a lelkes aikidokákat. A létszám változó, hol többen, hol kevesebben adják arra a fejüket, hogy áteddzék magukat az új évbe. A töretlen jókedv jellemezte ezúttal is az utolsó és első edzést. ( képek )

Sikeres 2012-es évet kívánunk!

posted by aikido shinbukan dojo

Miért ne és miért igen….

Három dolog, hogy miért ne gyere le hozzánk aikidozni:

- ha felmerül benned a kérdés, hogy tudsz e erre időt szakítani

mindenkinek arra van ideje, amire szeretné

- ha azt gondolod, hogy nem tudod a közösséget egy remek új taggal bővíteni

rajtad áll, hogy hasznos tagja tudsz e lenni

- ha megfordul benned a gondolata annak, hogy “nekem ez lehet nem menne”

vannak ügyesebbek mindenkinél, de akarat nélkül semmi nem megy

Három dolog, hogy miért gyere le hozzánk gyakorolni:

- kipróbáld és fejleszd képességeidet, önmagad

ne hidd el, hogy nem tudod kibontakoztatni kreatív voltodat

- hogy ne vesztegesd el az idődet 

ha tudnád, melyik az a nap, úgy csinálnál mindent mint eddig?

- hogy jó élményeket szerezz

hisz az élmények adnak értelmet a mindennapoknak

dojocho

Ki Musubi Keiko

Az elmúlt vasárnap, december 11-én zajlott le az idei Ki musubi keiko, mely program, jópár évvel ezelőtt Tele dojo néven indult azzal az elképzeléssel, hogy egy évben egyszer, az összes helyszín minden gyakorlója együtt tudjon gyakorolni, egy időben. Tavaly, bővítettük kicsit a programot, hogy egyesítsük erőinket, így a baráti dojok tagjait is meghívva, közösen rendeztük az eseményt. Idén gazdagítottuk a társaságot, a kecskeméti barátainkon kívül, Gulyás Laci csapatával együtt izzadtunk a szőnyegen, mindenki megelégedésére. Háromszor 1 órában, a három oktató ( Gulyás László 4.dan, Hajagos Zoltán 3.dan, Bak László 4.dan) edzésláncolatát követően a korgó gyomrú társaság rávetette magát az ízletes gulyásokra, megfejelve ezt mindenféle otthonról hozott finomsággal. Köszönjük a részvételt mindenkinek!

Ki Musubi Keiko 2011, a set on Flickr.

posted by aikido shinbukan dojo

V. ASD – Igarashi sensei

Október 14-16 között került megrendezésre az idei őszi táborunk, sorrendben az ötödik. Az idei tábornak két különlegessége is volt, az egyik, hogy Igarashi Kazuo shihan vezette, aki idén előszőr járt Magyarországon, így mind az érdeklődőknek, mind senseinek különleges volt ez a hétvége. A másik, hogy ilyen nemzetközi részvétellel még nem zajlott táborunk, bár mindig érkeznek más országból, a baráti dojokból. Idén öt ország képviseltette magát, itt voltak a Kobukan dojo tagjai Athénból, Tessalonikiból, a stockholmi Iyasaka dojoból, a szomszédos Szlovákiából, és az északi finnektől is. Természetesen a hazai csapat is több helyről érkezett, az esztergomiakon kívül Budapestről, Kecskemétről, Pilisszentivánról is képviseltették magukat.
A több mint 50 fő részvételével lezajlott edzéseken az érdeklődők megismerkedhettek sensei sajátos edzésmenetével, tanításaival. Akik még nem találkoztak vele személyesen, elmondhatják, hogy nagyszerű tapasztalat és élmény volt. Sensei igérete szerint a közeljövőben visszatér hozzánk, addig is nézegessétek a képeket.
dojocho

V. ASD with Igarashi sensei, a set on Flickr.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 430 other followers