cikkek, interjúk

Hova tartunk?!

” Ha majd kivágtad az utolsó fát, és megmérgezted az utolsó folyót, kifogtad az utolsó halat, rájössz, hogy a pénz nem ehető”

/indián mondás/

 

A minap láttam egy ismeretterjesztő filmet, mely az “ICEBERG VODKA” készítésének rejtelmeit mutatta be a kíváncsi szemeknek. Ennek kapcsán jutott eszembe pár gondolat, ami engem, de gondolom másokat is, foglalkoztat. Amire felfigyeltem, az a vodka ezen fajtájának gyártásához felhasznált víz volt, amit a jéghegyekből nyernek. A riporter kérdése az volt, hogy mi az, ami ebben benne van és a csapvízben nincs. És épp a fordítottja miatt használják, azért mert ebben nincs benne az, ami a csapvízben igen, amit a csapvízbe beleteszünk!

Ennek kapcsán pár gondolat, idézet csak elgondolkodtatólag. Néha meg kellene állnunk a nagy rohanásban, körbenézni és elgondolkodni, mit is csinálunk valójában, mit kellene másképp csinálnunk, és a sok kicsivel mi is hozzájárulhatnánk, hogy “a vodkakészítők a sima csapvizet is feltudják használni”.

Senkit nem szándékozok ezzel bármire is rábírni, de aki nem tesz mellette, ne tegyen ellene sem!

Észak-vietnami piszeorrú maki – az elsők között tűnhet el

“Ahhoz, hogy helyesen gyakorold az Aikidot, le kell csendesítened a szellemed, és vissza kell térned a forráshoz. Úgy kell megtisztítanod testedet és lelkedet, hogy megszabadulj minden rosszindulattól, önzőségtől és vágytól, örökké hálásnak kell lenned azokért az ajándékokért, amelyeket a világegyetemtől, a családodtól, az Anyatermészettől és embertársaidtól kaptál.”

Ueshiba Morihei

dojocho

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s