események

2007 “Tele Dojo”

Az ötlet nagyon jó volt már az első alkalommal is: rendezzünk évente egy olyan edzést, amin a Shinbukan Dojo összes tagja megjelenik! Ez leginkább azért volt időszerű felvetés, mert a megnövekedett edzésszám eredményeképp a dojotagok a saját idejükhöz tudják igazítani az időpontokat, így úgymond eloszlanak a heti edzésalkalmak közt. Emiatt, még ha mindenki jár is, esetenként ez mindig csak az aikidosok egy részét jelenti.

 

jumbi taiso / gyakorlás

Nem túl sok fejtörés után el is neveztük a találmányt Tele Dojonak, mert a terv szerinti létszám ezt okozta volna. A meghirdetett időpontban ez egy valamelyest népes, de korántsem megelégedésre okot adó edzést jelentett. Legalább is, ami a létszámot illeti, mert a hangulattal nem volt gond.

 

bemutató

Sebaj, mert a következő évben a Tele Dojo minden várakozást alul múlt! Olyannyira, hogy szinte egy átlagos edzésnyi embert sem sikerült toborozni. Ez elég lehangoló volt, és a rendezvény, a táblán áthúzott “T” betűjével, még a gúnyos “Fele Dojo” elnevezést is kiérdemelte.

kakari geiko

Ez sarkallhatta a Dojochot arra, hogy a korábbiaktól eltérően az idei alkalommal vasárnap délelőttre tegye a neves eseményt, és minden eddiginél nagyobb hírverést keltsen a dojo tagjai között. Annál is inkább fontos lett ez, mivel az időközben elindult két új csoport tagjai (Dorogról és Nyergesújfaluról) viszonylag ritkán, vagy sosem vettek még részt esztergomi edzésen. Így az eddigieknél is lényegesebb volt, hogy ezek az aikidokák is a Shinbukan Dojo részének érezzék magukat. És megtört a jég! Ugyan nem teljes létszámmal, de a tagság zöme képviseltette magát az immár (szerintem) kitűnő időpontban megtartott Tele Dojo edzésen. A hangulat minden eddigi próbálkozásét felül múlta, és nyugodtan állíthatom: mindenkinek olyan kellemes emlék, hogy ezután már kétségtelenül az egyik legnépszerűbb összejövetelünk lesz ez. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vannak, akik ennek hatására jelentkeztek a téli táborunkra, a Kangeikora.

+12

Az esemény fényét emelendő még egy kitűnő ötletet realizáltunk: csapatostul meglátogattuk a Wasabi japán éttermet, ahol olyan kitűnő vendéglátás és konyhaművészet várt minket, ami majdnem elhomályosította a délelőtti edzést is. Egy remek, buli hangulatú vacsorának lehettünk részesei, ahol mindenki kedve szerint élvezhette a kitűnő társaság és az ugyanilyen japán étkek okozta páratlan örömöket. Így nem csak Tele Dojo lett az idei alkalom, hanem Tele Bendő is:). Remélem, hogy akik idén elmulasztották ezt a felejthetetlen lehetőséget, azok jövőre, talán e sorok hatására is, élnek majd vele!

 

Magyar Balázs, oktató

Kategóriák:események

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s