események

„Lengyel, magyar – két jó barát…” -avagy edzőtábor Lengyelországban-

2007. december 7. -től 9. -ig tartó Aikido szemináriumon vettünk részt Bytomban, Koyanagi Shunichiro sensei vezetésével. Négyen indultunk útnak egy nappal az első edzés előtt, és mint kiderült, jól is tettük, hiszen a 350 km -es táv közel 8 órás autózást jelentett még GPS segítségével is, utána még a legrövidebb (2 órás) gyakorlás is megterhelő lett volna.

Mint említettem, három útitársam volt, Bak László dojocho, Karminás László és tehetséges buddhistánk, Bara János. Bytomban Grzegorz Pietrzyk sensei (Gregory) fogadott, több lengyel dojo vezető oktatója, akit Bak László egy korábbi szemináriumon ismert meg. Egy félreértést leszámítva minden a terv szerint alakult, érkezésünkkor ugyanis kiderült, hogy csütörtökre még nincs szállásfoglalásunk. Ebből sem lett probléma, erre az egy éjszakára kerestünk egy másik hotelt, így még meg is ismerhettük a különböző lehetőségeket. A magam részéről otthonosan mozogtam, mert régi kollégiumi éveimet idézte mindkét szoba, de ez nem is volt különösebben gond, hiszen három éjjelt kellett ott tölteni, a szombat és a vasárnap nagy részén ugyanis edzésen voltunk, pénteken pedig átutaztunk az 50 km -re lévő Auschwitzba és Birkenauba. 3:1 arányban döntöttünk a túra mellett, de végül közel sem sokkolt annyira a két helyszín szelleme, mint vártam; inkább csak belegondolni volt szörnyű a számadatokba és elképzelni a múltat.

 

Auschwitz I. (főbejárat) / Auschwitz II. (Birkenau)

Elérkezett a várva várt első edzés, beléptünk a Bytomi Judo Club edzőtermébe, mely a lehangoló iparvároshoz képest szokatlanul tiszta és kultúrált helyszínt biztosított a tíz és fél óra gyakorlásnak. Körülbelül fél órával a kezdés előtt léptünk szőnyegre és kiderült, nemcsak a két ismerősünk fogadtatása szívélyes, az újonnan megjelenők sorra jöttek köszönteni bennünket. Sensei -el már korábban találkoztunk, mert a szemben lévő szobát bérelték neki. (A hotel két különlegességgel is szolgált, az egyik a megmagyarázhatatlan módon minden asztalon szép következetességgel összegyűrt kisterítő volt, a másik a Pázmáneum építészeti megoldásait idéző dőlt szoba és folyosó padló.)

 

dojo és keiko

János és én most láttuk először Koyanagi Sensei -t, és nagyon remélem, hogy a jövőben megtisztel minket látogatásával, hogy minél többen megismerhessétek, mert a Kobayashi dojokra jellemző jó hangulatú edzései folyamatos szellemi felüdülést jelentettek az egyre fáradó testnek. Csak most jut eszembe, mennyire kevés dolgot kérdeztem meg a kinti Aikido jelenlegi helyzetéről, bár idő is kevés volt rá, hiszen a szombat esti edzést követő party -t leszámítva csak gyakoroltunk. Azt azért megtudtam, hogy Kobayashi Sensei -el nem régi a kapcsolat, ebből következően sok minden új volt a lengyeleknek, mi pedig “lubickoltunk” az ismerős mozdulatokban.

Másik folyománya volt az edzések koncepciója, Sensei az alapokat fektette le, és ez bizony hasznos volt nekünk is.

Az igen hosszú edzések közé óránként kaptunk 10 perc pihenőt, ilyenkor összegezhettük, ki mit tapasztalt éppen. Én végig jól éreztem magam, lengyel barátaink igen nagy nyitottsággal álltak a számukra sok esetben új lépésekhez, gyakorlatokhoz mind a pusztakezes, mind a fegyveres technikák esetében. A három nap alatt megjelenő 50-60 ember közt akadtak egészen kezdők és haladó tanítványok, de mindenki nagy örömmel gyakorolt velünk és figyelte mozgásunkat.

Az utolsó edzés előtt volt a fotózás Sensei -el és a tábor résztvevőivel, hogy 40 év múlva legyen mit nézegetni a kandalló mellett. Majd következett a 3 órán át tartó gyakorlás, tusolás és búcsúzkodás, “Keiko wa domo arigato gosaimashita!” Utolsó ebéd Bytomban, aztán kezdődhetett a hazaút. Meglepő módon nem volt izgalmasabb, mint odafelé, de hasonlóképp szerencsés és zökkenőmentes is maradt.

Hálás köszönetem elsősorban Dojochonak, valamint Karminás Lacinak és Janinak is, akik nélkül én sem lettem volna részese ennek a kitűnő élménynek, de azokról sem szabad megfeledkeznem, akik itthon maradva gyakoroltak és tették lehetővé, hogy Laci “szabadságra menjen”.

Bár talán nem az én tisztem, mégis megemlíteném Vilner Gabit, Magyar Balázst és Péter Zitát, akik helyettesítették Sensei -t.

 

 

Azt kívánom, hogy a mostanihoz hasonló külföldi szemináriumokon egyre többen tudjunk részt venni, aki már volt (gondolok itt a duisburgi táborra), az tudja, miről beszélek, aki még nem, annak remélem, meghoztam hozzá a kedvét ezzel a beszámolóval.

 

Arakawa

Kategóriák:események

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s