események

Arakawa (Sándor) és Japán

Sándor idén nyáron két hónapot töltött az Aikido Kobayashi Dojoban, mint uchideshi (bentlakó tanítvány). Itt olvasható egy rövid beszámoló a kint töltött élényekről:

Az első perctől fogva, hogy találkoztam emberekkel, akik uchi-deshi ként gyakoroltak, tudtam, hogy egyszer én is így akarok tenni, így lehet mondani, hogy egy 10 éves álmom vált valóra. Mivel nem tudhatom, hogy ez egy egyszeri lehetőség volt e az élettől, úgy döntöttem, hogy amennyire erőmből telik, kihasználom ezt a rövid időszakot. Természetesen rengeteg történetet hallottam róla, hogy milyen nehéz és megerőltető is ez a program, hát megpróbáltam a legjobbat nyújtani, hogy mindenki elégedett legyen a környezetemben és kiérdemeljem a megtisztelő „A hónap uchi-deshije” címet 😀

 

A kiutazás pillanatáig rengeteg dolgom volt, így a nyár közeledtével egyre több kétség gyötört, hogy valóban jó döntés e a szabadságomat így tölteni. Akivel azóta találkoztam, az biztos leolvasta az arcomról, megért minden áldozatot.

Nehéz nem erre a különleges nyárra gondolni, sokszor úgy érzem, minden emlék egy pillanatba sűrűsödik, és a kétszer 16 óra utazás közti idő leírhatatlan történések sorozata, de valójában igyekeztem megélni minden pillanatot, és szép lassan az összes kis kocka a helyére kerül.

 

Néhány kemény hét után úgy tűnt, megtanultam minden szabályt és szokást, amit elvártak tőlem, és sikerült annyi barátra szert tennem, mint fájdalmas pontokra a testemben.

Miután legyőztem a honvágyat, el kezdtem érezni azt a bizonyos „Tanoshi-hozzáállást”, ami az egyik legfontosabb része a Kobayashi dojonak, vagyis, hogy az ember legyen mindig jó kedvű és boldog. Ez nem is volt olyan nehéz, mint képzeltem, mert bár a legjobbat várják az embertől, a legjobbat is adják. Lehetőségem volt különleges utazásokra, eljutni egy fesztiválra, Nikko gyönyörű építményei között sétálni, fürdőkben lazítani, így időről időre fel tudtam töltődni és folytatni, amit igazán szeretek, a gyakorlást.

Változások bennem.

Először is újraértelmeztem a fáradtságról alkotott elképzelésemet. Eleinte a kevés alvás nagyon kellemetlen, de lassan el kezdtem élvezni, hogy hosszabbak a napjaim, remélem, hogy ezt a szokást sikerül megtartanom itthon is.

Minden héten írtam pár oldalt az előző hét eseményeiről, és újraolvasva úgy érzem, egyre felszabadultabbá váltam és az az érzés fogott el, hogy ha szükségem van rá, mindenki szívesen segít, a Kobayashi dojo olyan, mint egy nagy család, nemcsak hasonló érdeklődési körrel rendelkező emberek csoportja.

Megtapasztalni, hogy milyen keményen gyakorolnak a magas fokozatú tagok és oktatók, valamint a kölcsönös tiszteletet és a vágyat a jobbá válásra szintén egy felejthetetlen ösztönző erő volt, amit haza is hoztam. Remélem, újult erővel tudok részt vállalni a magyar aikido fejlődésében, van mit követni, tényleg önmagunk legyőzés a legnemesebb cél.

Igazán hálás vagyok ezért az egyedülálló nyárért Kobayashi senseinek és Hiroaki senseinek, hogy lehetővé tették a kint létemet, hogy igénybe vehettem a Musubi Kikint, és nap nap után vezették lépteimet.

Én ezek után mindenkinek azt tanácsolom, hogy merjen nagyot álmodni, semmi sem lehetetlen!

Arakawa

Kategóriák:események

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s