események

Kölyök Aikido Tábor – 2012

Minden év zárásaként kerül megrendezésre a gyermekcsoportok nyári tábora, melynek idén Tata volt a helyszíne. 50 gyermek vágott neki a három napos tábornak, hogy kiszakadva megszokott környezetükből, tapasztalatot szerezzenek a csoportéletről, önnállóan, szülői segítség nélkül vegyék fel a harcot az esetlegesen felmerülő problémákkal, megpróbálják önnállóan kezelni az esetleges surlódásokat. Elmondhatjuk, hogy sokan voltak a már “veterán” táborozók, de újak is, akik most először vágtak neki egyedül táborozásnak. Idén már az első pillanattól kezdve felállt a csoportharmónia, összeszokottan, bátran vágtak neki a programoknak, hasznosan eltöltve a rendelkezésre álló időt. Nyolc helyszínről érkeztek a résztvevők, sokan az előző táborban ismerkedtek össze, kötöttek barátságot, így az egyik ok a részvételre az újra találkozás lehetősége volt. Az időjárás kedvezett, fázni nem fázott senki, a meleg miatt a tábortól 5 percnyire lévő Öreg tó frissített fel mindenkit. A tábor nem kifejezetten az aikido gyakorlásra épül, nem ez a központi eleme, annak ellenére, hogy az aikido is a tábor programjának része. Mivel egész évben gyakorolnak a gyermekek, inkább a kikapcsolódás, önnállósodás, közösségépítés a hangsúlyos. Az edzések alatt is ezt tartjuk figyelemmel, korosztálynak megfelelően, három csoportban tudtak gyakorolni a gyermekek, olyan aikidos társakkal is edzeni, akik más dojoban, más helyszínen gyakorolnak. Az előbbi két program mellett, szabad idő is jutott bőven, ahol mindenki kedve szerinti elfoglaltsággal múlathatta az időt. A legsikeresebb program a kalandpark volt, ahol mindenki kipróbálhatta magát bátorság, ügyesség, türelem szempontjából is. Rövid kirándulás is segítette az étvágy megjöttét, a felszolgált ételeket mindenki jóízűen fogyasztotta.

Nagyon jól sikerült táboron vagyunk túl. Jó pihenést kívánunk a nyári szünetben, köszönjük a részvételt, gyertek jövőre is, és érezzétek magatokat még jobban mint az idei táborban. Szeptemberben találkozunk.

– Képek a táborról –

posted by aikido shinbukan dojo

Kategóriák:események

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s