események

Uchideshi weekend

Idén harmadik felvonását tudhatja maga mögött nevezett programunk, mely egy rövid, de annál intenzívebb betekintést hivatott nyújtani a bentlakva tanulás rejtelmeibe. Töretlen lelkesedéssel készültek a résztvevők, akik közül többen az első, mások korábbi évek tapasztaltát is maguk mögött tudva költöztek be a dojoba. A végeredmény 30 lelkes tanítványt foglalt magába, akik közül 11 fő külföldről érkezett, nevezetesen Horvátországból, így kijelenthetjük, hogy velük és dojonk párkányi tagjait is számolva nemzetközi uchideshi hétvégét tudhatunk magunk mögött.

A program érdekessége az intenzitása mellett, hogy a közös feladatok, az együttlakás, együttműködésre, a közösség és tagjainak szorosabb kapcsolatteremtésére rendkívüli hatással van. Nem újdonság, hogy az Aikido egy közös nyelv, mely határokat bont le.

csop_uchi14

Az idei évet sikerült izgalmassá tenni, amihez mind a résztvevők, mind az edzések tematikája, mind pedig az edzésvezetők személye is hozzájárult, megspékelve mindezt azokkal az elméleti és gyakorlati kiegészítőkkel, feladatokkal, amik az Aikido gyakorlást kiegészítették. Azon megfontolásból, hogy ne csak az általam képviselt elképzelések kerüljenek terítékre, lehetőséget adva ezzel a nyitottságra és egyezőségek keresésére, Czéh Sándor oktatónk, aki jelenleg japánban él és gyakorol, valamint Gollob Szabolcs, a budapesti Tenjinchi dojo vezetője engedett rövid betekintést stílusukba. Szabolcs az Aikido mellett a Raji Ukemi Fitness pár alapmozdulatát is megismertette a résztvevőkkel.

Ezúton köszönjük a horvátok, miskolciak, kecskemétiek, székesfehérváriak, tatabányaiak és a helyi erők részvételét!

IMG_1128       IMG_1227

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s